Az "Új" gyekerek számmisztikája más!?
Hogyan készít fel  a számmisztika az "Új" gyerekek kihívásaira?
 
gyerekek_kicsi.jpg
 

 

De kik azok az "új" gyerekek? "Új" gyekekek alatt, olyan magas rezgéssel és tudatossággal született gyekekeket értek, akik érzelmileg és spirituálisan is sokkal fejletebbek a korábbi idõszakban született gyermekeknél.

  

Az "új" gyerkek olyan tudást hoznak magukkal születésüknél fogva, ami lehetõvé teszi számukra, hogy egy sokkal magasabb nézõpontból lássanak rá a világ dolgaira.

 
Az "Új" gyerekek, egyeben "Új" küldetést is hoznak az emberiség számára a spirituális felemelkedéssel kapcsolatban. Ennek megfelelõen sokuk számára, de legfõképpen a 2000 után született gyerekeknek már nem alkalmazhatóak a régi módszerek, legalábbis nem abban a formában, ahogy eddig. A számmisztikában is egy teljesen új megközelítést igényelnek, ami merõben eltér attól, ahogy eddig használtuk ezt a módszert.
 
 
Kik azok az új gyerekek?
 
kezek_kicsi.jpg
Akár hiszed akár nem, de vannak már olyan "Új" gyerkekek közöttünk, akik a 20-as, 30-as éveiket tapossák.Bizonyára hallottál már az "Indigó" és a "Kristály" gyerkekrõl. Ha még nem hallottál róluk, akkor most mesélek neked egy kicsit róluk.
 
Az 1970-es évek utolsó harmadában elkezdtek megszületni az "Indigó" gyerkekek, akiket nagy fokú deviancia, vagyis a társadalmi normáktól merõben eltérõ világszemlélet és viselkedés jellemez. Õk azok, akik nem fogadják el többet a jól bevált sémákat és válaszokat, amit a világ eddig nyújtott a problémák megoldására.
 
Annak érdekében, hogy változtatni tudjanak, sokszor teljesen szélsõséges viselkedéssel jelennek meg, amit a tudomány hiperaktivitásnak nevezett el. Valójában semmi másról nincsen szó, mint egy merõben magasabb rezgésszámról, mint amit eddig megszokott az emberiség. Ha megpróbálsz a hagyományos módszerekkel kezelni egy "Indigó" gyereket, akkor egyszerüen lesöpör az asztalról. Ezért nem tud mit kezdeni velük a hagyományos oktatás sem.
Érzékeny gyerekek egy új világ hírnökei
 
sokkez_kicsi.jpg
 
Az 1980-as évek elejétõl megjelentek az "Indigó" gyerekek mellet a "Kristály" gyerekek, akik sokkal érzékenyebbek. Õket nem az a fajta szélsõséges viselkedés jellemez, ami az "Indigó" gyerekekre jellemzõ. Nagyon kifinomultak, minden rezdülésre extra módon fogékonyak, mert már egy új világ elsõ hírnökeiként születnek, akiknek az "Indigó" gyerekek készítik elõ a terepet.
 
A "Kristály" gyermekek egytõl-egyig médiumok és tisztánlátók, bár a környezetük hatására sajnos gyakran be kell zárniuk ezeket a csatornákat, mielõtt szó szerint megõrülnének attól, amit  nem a szemükkel látnak, és ami megmutatja a mai világ valódi arcát. Õk sokkal inkább depressziósak, és magukba fordulók lesznek, ha a világ nem érti meg az érzékeny rezdüléseiket.
 
 
A 2000-es év a nagy fordulópont
 
2000-tõl kezdve, szinte kizárólag "Kristály" gyekekek születnek. Ha kiszámolod egy 2000 után született gyermek születési képletét azt veheted észre, hogy rengeteg hiányszámuk van, és van egy-két olyan szám a képletükben, ami nagyon sokszor megjelenik. Ez a jelenség egyébként nem csak a 2000 után született gyerekek sajátja. Bármelyikük esetében, aki 1980 után született rengeteg hiányszámmal gyaníthatóan "Kristály" gyerek.
 
A hiányszámok hagyományos értelemben tanulási feladatot, vagy más szóval karmát jelentenek. Az "új" gyerkek esetében, fõleg 2000 után értelmezhetetlen a rengeteg hiányszám, ezért ezekkel a számokkal az õ esetükben nem is kell foglalkozni, helyette inkább, azt a néhány konkrét feladatot kell szemügyre vennünk, amit a kevés többletszámuk hordoz.
 
 
Új gyerekek, új számok
 
A "Új" gyerekek számára nagyon fontos szám a 2-es. Ezzel a számmal kezdõdik a 2000-es évek is. A 2-es szám a nagyfokú érzékenység száma, azt jelenti, hogy "átlátnak a szitán". Az egész életüket az Univerzum törvényeivel összhangban élik, mert a 2-es szám azt is jelenti, hogy tudatában vannak ezeknek a törvényeknek.
 
Az összes számnak, amit eddig az elemzéshez használtunk egy magasabb oktávját kell vennünk az értelmezéskor. Az "Új" gyerekek számmisztikai elemzésekor a számok is egy magasabb rezgésû értelmezésére van szükség, amit  a mostani számmisztika az egóval értelmez, azt az "Új" számmisztika a 2-es szám bölcsességével.
 
 
Te felkészültél arra, hogy szembenézz az "Új" gyerekek kihívásaival?
 
Legyél akár szülõ, nagyszülõ, tanár, szembe fog jönni veled az "Új" gyerkek jelensége. Sõt, ha jobban megnézed, már most benne csücsülsz a kenlõs közepében.
 
Vajon spirituálisan készen állsz e arra, hogy megbírkozz ezzel a kihívással? A feladat egyáltalán nem lehetetlen, de nagyon sokat kell tanulnod. Ki kell nyitnod a spirituális csatornáidat, ami egyszerüen lehetetlen anélkül, hogy szembenéznél önmagaddal.
 
  
Akarod, hogy a gyermekeid minden álma valóra váljon?
 
Szánj rá 8 percet, hogy megismerd
milyen feladattal jöttek!
 
 

 


 

Mire születtek gyermekeink?

A mai gyerekek már teljesen más feladattal jönnek, tudd meg mire születtek!
 

gyerekek-pack.gif

 
A távokatató csomag anyaga mindenben megegyezik az előadás anyagával. A nyomtatott jegyzet az előadáson vetített minden diát tartalmazza. A CD-n pedig az előadás teljes rögzített hanganyaga megtalálható MP3 formában!
 
 
 
A "ÚJ" gyerekek számmisztikája, amibe mindenképpen beavatlak!
 
 
 pipa.gifKik azok az "INDIGÓ" és "KRISTÁLY" gyerekek?
Nem ma kezdődött, hanem  1977-ben, mikor elkezdtek tömegesen érkezni a jóval magasabb rezgésű gyermekek, akik egy új világ előkészítői, akik hatalmas feladatot vállaltak, hogy átvezetik az emberiséget egy globális tudatváltáson. Elmondom neked pontosan, hogy kik ők és miért jöttek, hogy tudd a Te gyermekeid milyen különleges energiát birtokolnak.

  pipa.gif Milyen "ÚJ" törvények hatnak a mai gyermekekre?
Azt tanítom, hogy számunkra 7 törvényt kódol a születési dátumunk. A 7-es számunkra a spirituális megélés és a karma száma. Az "ÚJ" gyerekek számmisztikájában 5 fontos törvény van. Az ő életükben az 5-ös szám képviseli a spiritualitást, vagyis az élet éleményeinek szabad megtapasztalását, amit nem kötnek a 7-es szám korlátai.
 
pipa.gifMilyen különleges feladatot hoznak gyermekeid, unokáid?
Minden szám egy enerigát képvisel, és mint minden energiának a számoknak is vannak magasabb dimenziói. Ezen a napon megtanítom neked, hogy mit jelentenek a számok az INDIGÓ és KRISTÁLY gyerekekek életében.
pipa.gifMilyen lesz a kapcsolat közted és a gyermeked, vagy unokád között
A gyermekünk a legnagyobb tanítónk és ezt a tanítást kódolják a születési napjának számai is. A számok mint energiák kölcsönhatásban állnak egymással ezért van az, hogy bizonyos emberek jól kijönnek egymással, míg mások ki nem állhatják egymást. Megtanítom neked, hogy a "régi" és az "ÚJ" energiás számok hogyan hatnak egymásra, ezáltal megismerheted, hogy milyen lesz a kapcsolatod a körülötted élő gyermekekkel.  
pipa.gifRészletes útmutatást kapsz
Minden egyes témánál külön-külön is részletesen elmagyarázom a számítási módszereket és azt is elmondom, hogy melyik területen mit jelentenek a számok. Ezzel kapcsolatban egyik témánál sem hagyok nyitott kérdéseket
pipa.gifSemmilyen elõképzettséggel nem kell rendelkezned
A szeminárium témája, ugyan nem a legegyszerûbb születési számmisztika, ezzel a témával egy külön szemináriumon részletesen is foglalkoztam ennek ellenére úgy állítottam össze, az elõadást hogy akkor is könnyedén megértsd és alkalmazhasd, ha most hallasz életedben elõször a számmisztikáról 

pipa.gif  Azonnal használható gyakorlatias tudás
Minden ismeretet a tõlem megszokott egyszerûséggel és érthetõen magyarázom el neked. Nem ködösítek, nem misztifikálok semmit. A nap végén azonnal alkalmazható tudással fogsz hazatérni.
 
 
Mire születtek gyermekeink?
gyerekek-pack-m.gif 
 
15.000 Ft
helyett
CSAK 9.900 Ft
  +
Magyaroszág területén díjmentesen házhozszállítjuk a csomagodat!
Átvállajuk tőled az 1.200 Ft értékű csomagolási és szállítási költséget is!
+
Különleges karácsonyi LETÖLTHETŐ AJÁNDÉK MEDITÁCIÓ
2012, a felemelkedés kapujában
Lépj át meditáció segítségével a 2011-es évből
a 2012-es év energiájába
FKM_CD_nagy.gif
2x30 = 60 perc vezetett meditáció letölthető MP3 formában
1. meditáció:  2011, búcsú a biztonságtól.
Zárd le az idei év energiáját, hogy tiszta lappal léphess be az új esztendőbe
2. meditáció: 2012, lépj be a felemelkedés kapuján.
Készülj fel tudatosan a 2012-es év tudati felemelkedést támogató enerigájára

A meditáció értéke 3.900 Ft, amit most a megrendelésed mellé ajándékba kapsz tőlünk, 2011 december 23-ig